Ma ismét volt hozzá szerencsém. És ismét megállapíthattam, hogy csodálatos dolog. A hajnali kávénak két fajtája van, a nyári hajnali kávé és a téli hajnali kávé.
Előbbit érdemes olyan hajnal négy és öt között megejteni, mondjuk fél ötkor, ha teljes érzést szeretnénk. Nyáron az egyetlen időpont, mikor a meleg kávé élvezhető, az ez a korai óra, ugyanis az igazán ínyenc pillanathajhász kávémániákusok - mint például én - csak azért kelnek fel nyáron ekkor, hogy egy plédbe bugyolálva magukat megkeressék a legalkalmasabb helyet a hajnali kávéhoz.
Mondom, mi a cél. Egy olyan hely, ahol kényelmesen üldögél az ember, arccal a napfelkelte felé. Remélem, a kedves olvasók már érzik is a nyári hajnalok kellemes hűvösét.
Az a pillanat az egekig felemelő és egy örökkévalóságnak tűnhet, aminek általában nagyon örülök. Sokan rajonganak a naplementéért, pedig szerintem a napfelkelte sokkal szebb... Egy-két kocsi néha felzúg, akik már olyankor munkába indulnak, egy-egy ember bóklászik az utcán, de ezt leszámítva még mindenki alszik. Még a madarak is. Kettesben vagyok a Nappal. Nincsenek romantikusan nyáladzó párocskák, akik giccsparádét csinálnak belőle - belőlem meg kiszólt az irígység, de majd elmúlik. Viszont az tény, hogy ez a pillanat ritka és egyedi. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy egyéni. Szürcsölni a kávét, álmatagon pillogni a szintén álmatag, ébredező Napocskára, lustán szipákolni a cigarettát.... Aztán észrevenni minden egyes rezdülést a városban. A szomszéd épületben valaki kijött az erkélyre... Rokonlélek, bögre és cigi van a kezeiben és szintén a vöröslő korongra mered. Az én arcom is ilyen viccesen kifejezéstelen? Felébredtek a madarak, felhangzik a csivitelés. Sőt, az igazán szemfülesek még a virágokat is megfigyelhetik, ahogy kinyílnak a napsugarak símogató ébresztgetésére.
Persze, akadnak más fiatalok is, akik élvezik a napfelkeltét.... Khm... Valahogy így:
"Neh... Heee?... Vazze... Údebeba... Jaj, de részeg vagyok... Vazze, Nap... Eeee... Haza kőne menni...."
Sajnálom... A nyári hajnali kávénál mindig azon drukkolok, hogy ilyen pernye ne keveredjen az én pillanatomba, mert befeketíti az egészet.
No, de mellette ott a téli hajnali kávé. Az persze a meleg konyhában jó. Régen édesanyámmal igencsak sokat fogyasztottuk, mivel korán indult a vonat. Ez is egyike volt a szent pillanatoknak. Hatalmas bögre kávé mellett ücsörögtünk hálóingben meg pizsamában, a rádióban kellemes zene szólt - itt kell elfelejteni a duc-duc és hardrock műfajokat, a rockot én is nagyon szeretem, de nem ide való. Ajánlom a '60-as, '70-es évek zenéit, azokból is a lágy muzsikákat, a különlegességeket, amiket már nem hall minden nap az ember. De megfelelőek a sanzonok is, lassabb musicalek... Instrumentál zenék... - Szóval kellemes muzsika szólt a mi kis sztereo dolby magnónkból, mi pedig lassan nyitogattuk a szemeinket. Aztán az ablakon kibambulva rájöttünk, hogy még a csillagok is látszanak, ezen kissé felhördültünk és elborzadtunk, aztán álmodozva gondoltunk a jó puha, meleg ágyikónkra, majd megembereltük magunkat és legördítettük az utolsó korty kávét is. Akkoriban még nem dohányoztam, most meg nincs itt anyu a hajnali kávénál, bár lehet, szívinfarktust kapnék, ha egyik reggel ő keltene... hajnal négykor... :)
A hajnali ébredésekben és indulásokban a kávé mellett szintén az ébredő város volt a legszebb. A lámpák még égtek, a csillagok még látszottak, mikor kiléptünk a kapunk. Sehol egy kósza lélek, az első emberrel a vonatállomás utcájában találkoztunk. Aztán a vonaton persze már sok ember volt, az ember nem is gondolná, mennyien járnak be vonattal a városba. Azt is megfigyeltem, hogy már kezd világosodni, de a lámpák még viszonylag sokáig égnek. A legtöbben ilyenkor indulnak meg, felzsong a város és az álmos, kába arcok, a mély csend - mivel még mindenki álmos beszélni - a léptek zaja, és mindemellé a hajnal furcsa fénye a lámpákkal keveredve egy olyan misztikus örök pillanatot generál, hogy aki csak egyszer is átélte, és persze észrevette, az soha nem felejti el. A némán menetelő embertömeg miatt az ember úgy érzi, ez valami szent, felsőbbséges pillanat. (Most bezzeg nem jut eszembe a megfelelő szó... :) De amint eszembejut, leírom kommentbe, addig is várom az ötleteket, mi erre a legjobb szó. :))
Szóval a hajnali kávé rendszerint csak sok jóval kecsegtet és megéri érte felkelni. Persze ezt csak utólag gondolja így az ember, amikor ki kell mászni a puha ágyikóból, akkor a fenébe kíván mindenféle pillanathajhászt, aki ilyen ostoba tanácsokkal látta el.
- XD -
Pearly Pfeffer
Előbbit érdemes olyan hajnal négy és öt között megejteni, mondjuk fél ötkor, ha teljes érzést szeretnénk. Nyáron az egyetlen időpont, mikor a meleg kávé élvezhető, az ez a korai óra, ugyanis az igazán ínyenc pillanathajhász kávémániákusok - mint például én - csak azért kelnek fel nyáron ekkor, hogy egy plédbe bugyolálva magukat megkeressék a legalkalmasabb helyet a hajnali kávéhoz.
Mondom, mi a cél. Egy olyan hely, ahol kényelmesen üldögél az ember, arccal a napfelkelte felé. Remélem, a kedves olvasók már érzik is a nyári hajnalok kellemes hűvösét.
Az a pillanat az egekig felemelő és egy örökkévalóságnak tűnhet, aminek általában nagyon örülök. Sokan rajonganak a naplementéért, pedig szerintem a napfelkelte sokkal szebb... Egy-két kocsi néha felzúg, akik már olyankor munkába indulnak, egy-egy ember bóklászik az utcán, de ezt leszámítva még mindenki alszik. Még a madarak is. Kettesben vagyok a Nappal. Nincsenek romantikusan nyáladzó párocskák, akik giccsparádét csinálnak belőle - belőlem meg kiszólt az irígység, de majd elmúlik. Viszont az tény, hogy ez a pillanat ritka és egyedi. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy egyéni. Szürcsölni a kávét, álmatagon pillogni a szintén álmatag, ébredező Napocskára, lustán szipákolni a cigarettát.... Aztán észrevenni minden egyes rezdülést a városban. A szomszéd épületben valaki kijött az erkélyre... Rokonlélek, bögre és cigi van a kezeiben és szintén a vöröslő korongra mered. Az én arcom is ilyen viccesen kifejezéstelen? Felébredtek a madarak, felhangzik a csivitelés. Sőt, az igazán szemfülesek még a virágokat is megfigyelhetik, ahogy kinyílnak a napsugarak símogató ébresztgetésére.
Persze, akadnak más fiatalok is, akik élvezik a napfelkeltét.... Khm... Valahogy így:
"Neh... Heee?... Vazze... Údebeba... Jaj, de részeg vagyok... Vazze, Nap... Eeee... Haza kőne menni...."
Sajnálom... A nyári hajnali kávénál mindig azon drukkolok, hogy ilyen pernye ne keveredjen az én pillanatomba, mert befeketíti az egészet.
No, de mellette ott a téli hajnali kávé. Az persze a meleg konyhában jó. Régen édesanyámmal igencsak sokat fogyasztottuk, mivel korán indult a vonat. Ez is egyike volt a szent pillanatoknak. Hatalmas bögre kávé mellett ücsörögtünk hálóingben meg pizsamában, a rádióban kellemes zene szólt - itt kell elfelejteni a duc-duc és hardrock műfajokat, a rockot én is nagyon szeretem, de nem ide való. Ajánlom a '60-as, '70-es évek zenéit, azokból is a lágy muzsikákat, a különlegességeket, amiket már nem hall minden nap az ember. De megfelelőek a sanzonok is, lassabb musicalek... Instrumentál zenék... - Szóval kellemes muzsika szólt a mi kis sztereo dolby magnónkból, mi pedig lassan nyitogattuk a szemeinket. Aztán az ablakon kibambulva rájöttünk, hogy még a csillagok is látszanak, ezen kissé felhördültünk és elborzadtunk, aztán álmodozva gondoltunk a jó puha, meleg ágyikónkra, majd megembereltük magunkat és legördítettük az utolsó korty kávét is. Akkoriban még nem dohányoztam, most meg nincs itt anyu a hajnali kávénál, bár lehet, szívinfarktust kapnék, ha egyik reggel ő keltene... hajnal négykor... :)
A hajnali ébredésekben és indulásokban a kávé mellett szintén az ébredő város volt a legszebb. A lámpák még égtek, a csillagok még látszottak, mikor kiléptünk a kapunk. Sehol egy kósza lélek, az első emberrel a vonatállomás utcájában találkoztunk. Aztán a vonaton persze már sok ember volt, az ember nem is gondolná, mennyien járnak be vonattal a városba. Azt is megfigyeltem, hogy már kezd világosodni, de a lámpák még viszonylag sokáig égnek. A legtöbben ilyenkor indulnak meg, felzsong a város és az álmos, kába arcok, a mély csend - mivel még mindenki álmos beszélni - a léptek zaja, és mindemellé a hajnal furcsa fénye a lámpákkal keveredve egy olyan misztikus örök pillanatot generál, hogy aki csak egyszer is átélte, és persze észrevette, az soha nem felejti el. A némán menetelő embertömeg miatt az ember úgy érzi, ez valami szent, felsőbbséges pillanat. (Most bezzeg nem jut eszembe a megfelelő szó... :) De amint eszembejut, leírom kommentbe, addig is várom az ötleteket, mi erre a legjobb szó. :))
Szóval a hajnali kávé rendszerint csak sok jóval kecsegtet és megéri érte felkelni. Persze ezt csak utólag gondolja így az ember, amikor ki kell mászni a puha ágyikóból, akkor a fenébe kíván mindenféle pillanathajhászt, aki ilyen ostoba tanácsokkal látta el.
- XD -
Pearly Pfeffer
Kösziiii!:))))))
VálaszTörlésA.
Nincs mit! ^^
VálaszTörlés