Hétvégi reggeli kávé

A legszentebb kávé minden kávé közül. Hétvégén reggel magamnak főzöm a kávét, kotyogós kávéfőzővel, jó erősre. Mikor felébredek, már minden világos, jobb esetben még a nap is süt. Kitámolygok a konyhába az előkészített kávéfőzővel, majd amíg a főzőlapon melegszik, én az asztalnál ücsörögve, gondolatok nélkül várakozom, élvezve, hogy élek, hogy felébredhettem ezen a reggelen is. Ilyenkor a környezetemben senki ne üljön gép elé, senki ne kezdjen semmibe. Ha megnézném az e-mailjeimet, vagy a határidőnaplómat mielőtt lefő a kávé, akkor az elrontaná a teljes nyugalom érzését. Az erkélyen fogyasztom el az édesítőszeres, tejes kávét, nagy bögréből, mikor még enyhén gőzöl és az illata lágyan az orrombakúszik. A folyópartra látok, hallom a gépek, gyárak, autók zúgását, moraját, ahogy éled a város, néhányan már a sétányon andalognak. Még semmi nem dőlt el erre a napra nézve, még nem adódtak problémák, még nem tudok semmi rosszról, bonyodalomról és a boldog nap lehetősége már önmagában boldoggá tesz. Néha elgondolkodok, hogy talán az igazi boldogság nem is az, hogyha sok jó dolog történik velünk, hanem az, hogy lehetőségünk van jó dolgokra. Mert a pozitív esemény, mikor megtörténik, ugyan kelt egy fajta örömkitörést és érezhetjük úgy, hogy boldogok vagyunk, de az amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlik és utána valahogy mindig elértéktelenedik, telhetetlenek vagyunk, alig kaptunk egy jó dolgot, máris várjuk a következőt. Nem ízlelgetjük a jót, nem élvezzük ki, hanem azonnal felemésztjük és nem sokra rá el is felejtjük. De amíg várunk rá, és tudjuk, hogy van rá esélyünk, addig egyfajta egyenletes, nyugodt boldogság lakozik bennünk, szolíd mosolyt állandósítva a szánk sarkába és olyankor minden szebb. Melegebb a napsugár, zöldebb a fa, illatosabb a virág. Ezt sokan fel sem ismerik, mert olyan mohók, hogy ezt nem nevezik boldogságnak, ezért nem is foglalkoznak vele. Nem érik be ennyivel, pedig ha minden reggel sikerülne így felkelni és észrevenni ezt a megélénkült világot, akkor minden nap szép lehetne.
A másik szépsége a reggeli kávénak, hogy mivel mindenki akkor ébredezik, így lehetőség adódik rá, hogy olyankor együtt legyünk, technika mentesen, hír mentesen, kipihenten, jó kedvűen. A végtelen nyugalom mindenkit eláraszt ezekben a percekben, csak sokan nem tudatosítják magukban. Mindenki álmatagon pillant körbe, egy-egyet kortyolva a kávéba, olyan dolgokról motyogva pár szót, ami normál körülmények között nem jut eszébe az embernek. Ezek rendszerint messzi, elméletbeli dolgok, amik nem tudják elrontani az ember kedvét.
Aztán persze elfogy a kávé, leég a cigaretta, de a legszebb ebben a reggeli kávéban, hogy a meghittség, a pillanat ezzel nem ér véget. Amíg lehet ott ülünk tovább, szorongatva az üres bögre fülét és beszélgetünk, egészen addig, míg rá nem kényszerülünk a pillanat megszakítására, a megindulásra, a rohanás megkezdésére.