Hosszú kimaradás után ismét koffein

Talán némi szabadkozással és bizonyítvány-magyarázással illenék kezdenem a bejegyzésemet, de úgy hiszem, nem sok értelme lenne. A nincset nem lehet ennyi idő után pótolni, az újrakezdem és újulterővel pedig nem elég, hogy elcsépelt kifejezések, de mellette hazugságok is. Az egyetlen mentségem, hogy az ihletet nem árulják a boltban, nem túl könnyen beszerezhető különlegesség. Vagy van, vagy nincs. Nos ebben a témakörben csupán ihletnek gúnyolt gondolataim voltak eddig a maguk erőltetett cicomáival, amiket szégyelltem volna papírra (esetünkben monitorra) vetni. Nagyképű kijelentés lenne azt állítani, hogy a következő bejegyzésben bármi értékes is következne, de úgy hiszem, ez talán nem irodalomellenes merénylet.

Happy Halloween! :)

Novemberi Kávé

A novemberben két dolog gyönyörű: ha van köd és mikor dél körül eloszlik. Ez utóbbi különösen szép, a vastagabb öltözetben sétáló emberek sötét sziluettje szinte elveszik az igazi őszi színkavalkádban. Abban a tarkaságban, amiről minden költő, író és festő álmodik, de ténylegesen csak kevesen tapasztalhatják meg, hiszen ritkán adódik olyan napsütötte novemberi nap, amikor az ember szabadon bámulhatja a táncoló faleveleket és aranyszínű koronákat a fatörzseken. Egy egész fesztivál jelenik meg ilyenkor az emberek előtt, azonban sokan nem látják a fától az erdőt, ahogy mondani szokás. Az éles szemű fotóművészek ilyenkor ki se teszik a lábukat otthonról gépeik nélkül, készenállva rá, hogy minden apró csodát megörökítsenek, amit csak az ősz kínálhat számukra. Persze az eredetit meg se közelíti a másolat, de az emléket fel tudja idézni. Nos, az eredeti művész értette a dolgát: igazán egyedit és különlegeset alkotott.
A másik csodánk a köd. A misztikum, mely reggelente és esténként kúszik az utcákra, félelmet keltve a kisgyerekekben. Hányszor ábrándozunk arról, hogy a felhők közé juthassunk? És tessék, mikor a felhő jön le hozzánk és ölel körül a maga hűvös megfoghatatlanságával, az már nem jó.
A novemberi kávéban az a csodálatos, hogy nem kell hozzá nagyon korán kelni. Legjobb akkor, mikor még égnek az utcai lámpák, lenn ücsörög a köd és látszik a lehelletünk. Egy bögre meleg kávé, cigaretta és végtelen nyugalom kell az élmény megéléséhez. Nem szabad gondolkodni, csupán csodálni. Ez az élmény megosztható, de feltétlen észre kell vennünk azt a misztikus élményt, mit a sötét éjszaka, a köd tejszerű homálya és az utcai lámpák fénye ad. Látnunk kell fellélegezni a várost, hallanunk kell az első reggeli szívdobbanásokat, ahogy újra feléled. Éreznünk kell halál és élet művészi ellentétének játékát. A város életre kel és az éjszakai világ elhal a sötétséggel együtt. Soha máskor nem érződik így ez a kontraszt, mint november elején. Soha máskor nem látni ezt a misztikus túlvilágot éjszakánként és soha máskor nem hal meg ily látványosan. Ez az ősz, melyről versek íródnak, ez az ősz, mi képeken feszül. Ez az ősz, miről Vivaldi komponált. Vak és bolond, ki nézi és mégsem látja. Ez a novemberi kávé különleges íze.